Divus' 1.rész

- Adam - 

5 perc sem telt azóta mióta a doki közölte velem az eredményt, miszerint alig van pár  hónapom hátra. Nem féltem inkább szomorúságot éreztem. Nem azért mert kevés ideig élhetek, hanem mert tudom, hogy a barátaimmal nem leszek képes ezt előre közölni, így marad majd a "hirtelen rejtélyes okokból meghalt srác" jelző rajtam. Túlságosan is gyáva voltam és persze nem kértem a sok szánalomból sem amit azután kapnék tőlük miután megtudnák az igazságot. 

- A hozzátartóit viszont értesítenünk kell. - fordult felém az orvos.

- Az nehéz lesz. - szólaltam meg rideg hangon. 

- Ezt, hogy érti? - néz rám kikerekedett szemekkel. 

- Már senkim sem él, egyedül lakom. - vontam vállat. 

- Testvérei sincsenek? - kérdezi reményekkel teli hangon. 

- De, New Orleans-ban  van egy nővérem. - sóhajtottam fel. 

- Értem, akkor megpróbáljuk elérni, addig helyezze magát kényelemben, kér esetleg egy pohár vizet? - kérdezi az orvos. 

- Nem kösz. - nevetek fel kínomban. Ez az amit előbb is mondtam, egy marék szánalom. 

A  doki bólintót és kiment az ajtón. Egyedül voltam a szobában tele mindenféle gyógyszerekkel erős fájdalom csillapítótokkal, morfiummal, ez elég merész húzás volt tőle. Elszámoltam magamban 3-ig, ha addig nem jön vissza akkor egy pár szem gyógyszert elveszek de szigorúan csak  magáncélokra. Kinyitottam az áttetsző üveg ajtókat és amelyikből sok volt elvettem 1-2 dobozzal, hogy mégiscsak ne legyen feltűnő a dolog. Zsebre dugtam a kezemmel együtt, azért arra figyeltem, hogy ne essen ki véletlen egy doboz sem. Közben azon gondolkodtam, hogy vajon mennyire erkölcsös vagy erkölcstelen az amit épp teszek, végül is egy orvost loptam meg, de mit tudnak tenni ha kiderül? Börtönbe vetnek 3 évre, addig meg úgysem élek, maximum "
Pár hónapig".